NAVON Platinum 7

NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.25. 16:33

Sziasztok!

Ide várok mindent, ami a NAVON Platinum 7 tablettel kapcsolatos.

Kezdeném is a sort azzal, hogy nem rég jutottam hozzá egy ilyen készülékhez, és mint kezdő "táblagépes", nagyon meg vagyok vele elégedve (eddig) ellentétben az általam olvasott, pocskondiázó véleményektől. Elég olcsón jutottam hozzá, ráadásul garanciával. Sok helyen azt tanácsolják a kezdő júzereknek, hogy még véletlenül se áldozzanak rá, hanem inkább egy drágább gépet vegyenek. Igen ám, de nem mindig a drágább a jobb. Meg aztán, mindenki olyan gépet vesz, amit megengedhet magának. Előre is elnézést kérek a képek minőségéért, telefonnal készítettem őket.

Image

Íme a kis "okos".


De most már vágjunk bele a tesztelésbe és mint említettem, abszolút kezdőként, saját tapasztalataim alapján. A NAVON Platinum 7 táblagépben egy 1GHz-es Cortex-A8 processzor teljesít szolgálatot 512MB DDR3 RAM mellett, ami azért nem is olyan rossz. Operációs rendszere Android OS 4.0 (ICS), belső memóriája 4GB, mely MicroSD (TF) kártyával akár 36GB-ra duzzasztható (32+4). Csatlakozók terén nem igazán van elengedve, ugyanis a készüléken csak egy mikro USB, egy TF kártyahely, egy RESET gomb, ami egyben a mikrofon funkcióját is ellátja, egy 3.5mm jack fülhallgató kimenet (mely nálam pozitív értékelésben részesül) és egy DC IN csatlakozó található. Az USB porton keresztül OTG (OnTheGo) kábellel külső forrásokkal kommunikál, támogatja a 3G-t is, de ami sok embernek fájó pont lehet, hogy SIM kártya foglalatot nem integráltak bele. Továbbá a készülék tetején található a hangerő gomb (a hangerő állítható szoftveresen is) és az ON/OFF gomb. Utóbbival helyezhető készenléti állapotba, illetve ébreszthető fel a készülék.

Image

A DC IN a töltésjelző leddel (balra) és a MicroUSB csatlakozó (jobbra) látható, a készülék jobb oldalán


Image

A hátlap, a RESET/MIC gombbal (jobbra) és a TF kártyát rejtő foglalattal (balra fent).


Image

A hangerő szabályozó (balra) és a Power gomb (jobbra), a készülék jobb felső sarkára került.


A kijelzője 7"-os, 800 X 480 pixeleles, TFT LCD, Capacitive MultiTouch, mely 5 pontos érintést tesz lehetővé, így elég pontos, gyorsan reagál az érintésre, bár elmarad az új IPS kijelzőkkel szemben, de a TFT kijelzőkhöz mérten éles, a színeket szépen adja vissza (de ez függ a megtekintett kép vagy videó minőségétől is), nappali fénynél inkább húzódjunk egy árnyékos helyre, a betekintési szög vízszintesen elég jó, viszont a függőleges hagy némi kívánni valót maga után, az akksi egész jól bírja, 3-4 óra nyüstölés után sem sikítozik a töltő után. Méreteit tekintve átlagos ~192mm X ~116mm X ~12mm és ~20 dkg. A készülék hátulja nem szokványos "zongoralakk" borítású, hanem valamiféle gumi bevonat van rajta, ezáltal a fogása, kézben tartása kellemes, nem csúszkál a júzer kezében, bár az ergonomikus kialakítást hiányolom. Támogatja továbbá a 360 fokos elforgatást (G-sensor), amely mind a 4 irányba működik, ezáltal lehetővé téve az ilyen szolgáltatást kiaknázó alkalmazások zökkenőmentes futtatását. Továbbá helyet kapott a készülék előlapján egy 0.3 Mpx-es webkamera több funkcióval. Hátsó kamera nincs. Ami még személy szerint tetszik, az az, hogy nem vékony kávás a kijelző, így kényelmesen pihentethetem az ujjaimat a szélén nem félve attól, hogy véletlenül hozzáérve nem kívánt parancsot adok. Viszont elég sűrűn kell törölgetni róla az ujjlenyomatokat, de ez szerintem minden táblagépre jellemző.

Image

A 7"-os kijelző nem kicsi, de nem is nagy. Pont jó.


Image

Kényelmesen kézben tartható.


Image

A hátlap. Nincs túlbonyolítva. A gumiszerű bevonatnak köszönhetően kellemes a tapintása.


Image

Az előlapi webkamera felbontása 0.3Mpx. Nem egy Panavision, de a célnak megfelel.


A funkciói között szerepel az ebook olvasó, fotó-, audió- és videó támogatás, valamint WiFi és GPS (WiFi szükséges). Utóbbi leginkább helymeghatározásra illetve térkép böngészésre alkalmas. Videó támogatása több, mint elég, ugyanis lejátssza többek között a 720p és 1080p-s videókat is. A hangszóró hangja, hangereje jónak mondható, bár egy olyan videónál, ami esetleg 5.1-es hanggal van ellátva, elég halk, és elég buta helyre került, a készülék bal oldalán, alulra helyezték, amit a júzer "jótékonyan" eltakar a kis kezecskéjével amikor kézben tartja a kütyüt.

Image

A készülék bal oldala, a 3.5mm-es jack aljzattal (balra fent) és az említett hangszóróval.


A készenléti képernyő 5 oldalas, ezáltal elég jól variálhatóak a kihelyezhető alkalmazások. Rengeteg háttérkép és téma áll a júzer rendelkezésére a személyre szabhatóság érdekében, sőt a készenléti képernyő gördítését is sokféleképpen variálhatjuk.
A funkciókra és a telepített alkalmazásokra visszatérve, az én készülékemben található többek között egy un. APK Installer és egy ASTRO File Manager nevű alkalmazás, mind a kettő nagyon hasznosnak látszik, ugyanis ezek segítségével telepíthetők, eltávolíthatók, áthelyezhetők a programok, de utóbbi egy amolyan file-böngésző is (mint pc-n pl. a Total Commander). Aztán itt van egy Movie Studio nevű okosság, ami saját videó készítésére, szerkesztésére kínál megoldást. Én személy szerint telepítettem rá egy vírus írtót is (AVAST), mert ugye az ördög nem alszik, valamint egy komolyabb videólejátszót, mert az eredeti nem igazán akart együttműködő lenni. Viszont elkeserítő lehet az, hogy az előre telepített alkalmazásokat szimpla júzerként nem lehet eltávolítani, ezáltal korlátozva a telepíthető alkalmazások mennyiségét. Erre találták ki az un. ROOT-olást, amit én eddig még nem tudtam végrehajtani a készüléken, mert bár program lenne hozzá csak a készülékhez tartozó ROM nincs meg.

Image

A főképrnyő 1. oldala rengeteg játékkal :)


Image

A főképernyő 2. oldala. A többi jelenleg üres.


Image

A főmenü. A kép magáért beszél.




Folyt. köv.......
A hozzászólást 23 alkalommal szerkesztették, utoljára Icepick 2013.01.26. 10:44-kor.
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Icepick kapott 3 köszönetet a hozzászólásért [ Lista ]


Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Tomi » 2013.01.25. 19:36

Köszi a tesztet, jónak tűnik ez a tábla :)
Van valami "gyerek" betegsége?

ui.: picit csinosítottam, img helyett használd a kep bbcode-ot, az automatán méretez ;) ill. kapott egy saját kategóriát 8-)
Privát üzenetre nem válaszolok, amennyiben az a fórumban is feltehető!
Ha hasznos volt a hozzászólásom, használd a Köszi gombot! :)
Avatar
Tomi
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 2293
Csatlakozott: 2012.04.13. 18:13
Kapott köszönet: 369
Készülék: Optimus L9 II
ROM: 4.1.2

Tomi kapott 1 köszönetet a hozzászólásért [ Lista ]


Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.26. 07:19

Szia Tomi!

Köszönöm a segítséget! Mit értesz "gyerek" betegség alatt? Nálam még sok probléma nem jelentkezett, fagyás már volt párszor, de az sem jellemző. Szerintem ez a gép egy nagyon jól összerakott konstrukció, ez azért is igaz, mert NAVON. Egy eléggé ismert márka, legalábbis GPS-ek terén, de a táblagépei (mert van 10"-os is) sem rosszak és nem annyira elterjedtek. Arra, amire kitalálták tökéletesen megfelel. Miért adnék ki súlyos 10 ezreket pl. egy Samsungra, amikor ugyanazt tudja, mint a NAVON? Jó, lehet, hogy szebb, gyorsabb, drágább, de biztos, hogy nem okosabb. Meg aztán a neten kapható sokféle és olcsó "echte" kínai készüléknél tutira jobb. Tudom, hogy manapság már szinte minden kínából származik (a NAVON is), de van amiket csak ott raknak össze (mert olcsó a munkaerő) eredeti, ellenőrzött alkatrészekből és vannak olyanok, amiket egy hajó raktárában dobálnak össze tonnaszámra, míg elérik Európát és "fillérekért" dobják piacra viszont az ilyeneket szerintem nem szabad megvenni, mert ha netán elromlik, mehet a polcra könyvtámasznak. És ilyenkor bizony a "filléres" kifejezés értelmét veszti, ugyanis 12-15 ezerért elég drága egy könyvtámasz. Szerintem táblagép és táblagép között csak hardveresen van eltérés, mert nagy részük Androidot futtat (láttam már Windows-osat is), aminek az alapja ugyanaz. Jelentős eltérés maximum az egyénileg telepített programokban lehet. Egyébként a NAVON sem tartozik éppen a legolcsóbb Tabletek közé, ugyanis az új ára 25-30 ezer között van, viszont 1 év magyarországi garanciával, és ha jól tudom az Extreme Digital forgalmaz(t)za.

Az "alany" még tesztelés alatt áll, úgyhogy folyamatosan bővíteni fogom a leírást, de szívesen látom mások véleményét, tapasztalatait is. Legyen az akár pozitív, akár negatív, mert ugye semmi sem tökéletes és ennek a masinának is megvannak a rigolyái. De, hát azért van ez a fórum, hogy ezeket kibeszéljük, tanácsokat adjunk egymásnak.

U.I.: Egyébként nagyon szuper a fórum! Csak így tovább! Ja, és a képeket le fogom cserélni a saját fotóimra.

Szép napot!
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Tomi » 2013.01.26. 08:29

Gyerek betegség alatt olyanokat értek, ami gyárilag velejön, és nem nagyon lehet vele mit kezdeni. sok ilyen olcsó tabletél a wifi gyenge stb... :)

Köszi, várjuk a további infókat ;)
Privát üzenetre nem válaszolok, amennyiben az a fórumban is feltehető!
Ha hasznos volt a hozzászólásom, használd a Köszi gombot! :)
Avatar
Tomi
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 2293
Csatlakozott: 2012.04.13. 18:13
Kapott köszönet: 369
Készülék: Optimus L9 II
ROM: 4.1.2

Tomi kapott 1 köszönetet a hozzászólásért [ Lista ]


Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.26. 08:36

A WiFit már teszteltem és azt kell mondjam, hogy jónak mondható, nem gyenge, nem "ejti" el a jelet, de ez persze függ a hotspottól is (távolság, erősség, leterheltség). Más, egyéb ilyen betegség egyenlőre nem jelentkezett, hacsak a ritka lefagyás annak számít.

Közben már bővítettem a leírást és készülnek a képek is :)
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.26. 10:39

A teszt frissítve, saját képek feltéve!
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: popppoppi » 2013.01.28. 19:19

Billentyűzetet lehet kapcsolni hozzá? Próbálta már valaki?
Avatar
popppoppi
Újonc
 
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2013.01.28. 19:16
Kapott köszönet: 0
Készülék: navon
ROM: 1111

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.28. 19:25

popppoppi írta:Billentyűzetet lehet kapcsolni hozzá? Próbálta már valaki?


Igen, lehet, mert OTG (OnTheGo) kábelen keresztül kommunikál külső hardverekkel. Kivéve külső HDD, mert ahhoz külön betáp szükséges.
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Icepick kapott 1 köszönetet a hozzászólásért [ Lista ]


Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Sutty » 2013.01.31. 16:08

Sziasztok!
Szerintetek hogy létezik az, hogy ennek a gépnek a testvére, konkrétan az explorer nem létezik a navon oldalán? Pedig rengeteg van ebből is. Semmit nem találni hozzá, még külföldi oldalon sem, guglival. Csak, hogy hol lehet ilyet venni. Én csak a beépített gps miatt vettem meg, de már kezdem megbánni. Nem használtam egy hónapot sem, és elromlott a wifi-je.
Szép napot nektek!
Avatar
Sutty
Kezdő droidos
 
Hozzászólások: 31
Csatlakozott: 2013.01.31. 15:57
Kapott köszönet: 2
Készülék: Hyundai T7s
ROM: clean rom

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.31. 16:23

Sutty írta:Sziasztok!
Szerintetek hogy létezik az, hogy ennek a gépnek a testvére, konkrétan az explorer nem létezik a navon oldalán? Pedig rengeteg van ebből is. Semmit nem találni hozzá, még külföldi oldalon sem, guglival. Csak, hogy hol lehet ilyet venni. Én csak a beépített gps miatt vettem meg, de már kezdem megbánni. Nem használtam egy hónapot sem, és elromlott a wifi-je.
Szép napot nektek!


Mit szeretnél hozzá megtalálni?
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Icepick kapott 1 köszönetet a hozzászólásért [ Lista ]


Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Sutty » 2013.01.31. 16:41

Icepick írta:
Mit szeretnél hozzá megtalálni?

Például egy frissebb ROM-ot. Ebben a Wifi nagyon gyenge. Már nem tudom, hogy hol olvastam egy cikket, ahol egy más márkájú tabletnak is wifi hibája volt. Valamelyik samsung tablet ROM-ját csinálták meg rá, és jó lett a wifi erőssége. Írták azt is, hogy az akksi valamivel kevesebbet bír, mint előtte. Ezért keresnék valmi újabb ROM-ot.
Nekem meg olyan hibám lett, hogy egyszer csak elfelejtette a MAC címet.
Csináltam egy rendszer visszaállítást is, hátha jó lesz. Minden kitörlődött belőle. Még egy nyavadt fájl kezelő sem maradt. Próbálkoztam mindennel, amit találtam a neten. Live suite, apk installer, az android sdk rá se bagózott. A driverek rendben voltak. az apk installer tudott screenshot csinálni, de mást nem. Talán jövőhéten megjön. Már egy hónapja odavan.
Avatar
Sutty
Kezdő droidos
 
Hozzászólások: 31
Csatlakozott: 2013.01.31. 15:57
Kapott köszönet: 2
Készülék: Hyundai T7s
ROM: clean rom

Sutty kapott 1 köszönetet a hozzászólásért [ Lista ]


Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.31. 16:52

Hát az enyém nem ROOT-olt sem gyárilag, sem pedig máshogy, viszont a Wifi-je és a kijelzője tökéletes. Így hát bele sem tudok nyúlni a kütyübe ilyen mélyen. De, ha már így bele tudsz nyúlni, miért nem próbálod meg UnRoot-olni? Az UnLockRoot nevű program erre (is) hivatott.
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Sutty » 2013.01.31. 17:26

Hát az eszembe sem jutott. Először, mikor kezembe vettem, csak kíváncsiságból megpróbáltam a root checker programot. Csodálkoztam is, hogy gyárilag root-olt. Nem vártam volna egy navon márkájú géptől. Szerintem ezt nem a Navon készítette. Vagy csak megbízott valami kínai céget, hogy gyártson le X db-ot a magyaroknak. Bár például cseh google-val nem kerestem rá. Angol, és német nyelven nincs semmi az explorerről. Sőt a Navon oldalán sem! :cry:
Avatar
Sutty
Kezdő droidos
 
Hozzászólások: 31
Csatlakozott: 2013.01.31. 15:57
Kapott köszönet: 2
Készülék: Hyundai T7s
ROM: clean rom

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.01.31. 18:07

Hát, akárhogy keresem, én sem találok semmit sem. Viszont azt hadd kérdezzem meg, hogy a RootChecker-t hogyan kell használni? Mert én is kíváncsi lennék arra, hogy az enyémmel mi a helyzet. Egyébként most szereztem 2 db A13-MID tabletet és azt vettem észre egy hét használat után, hogy valamivel nagyobb a teljesítménye, mint a Navonnak. Újonnan szereztem, és kb. fele annyiba került, mint a Navon.
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Sutty » 2013.02.08. 01:05

Icepick írta:Hát, akárhogy keresem, én sem találok semmit sem. Viszont azt hadd kérdezzem meg, hogy a RootChecker-t hogyan kell használni? Mert én is kíváncsi lennék arra, hogy az enyémmel mi a helyzet. Egyébként most szereztem 2 db A13-MID tabletet és azt vettem észre egy hét használat után, hogy valamivel nagyobb a teljesítménye, mint a Navonnak. Újonnan szereztem, és kb. fele annyiba került, mint a Navon.


A rootcheckert letöltöd a market-ből. Elindítod, és adja magát. Nem lehet elrontani azzal. Nekem is van egy noname A13-as. Én teljesítmény különbséget nem vettem észre. De a WIfi az sokkal jobb benne (A13-ban). Bár most az A13 gyengélkedik. Kisfiam beletérdelt. :cry: Se touch, se lcd....
Avatar
Sutty
Kezdő droidos
 
Hozzászólások: 31
Csatlakozott: 2013.01.31. 15:57
Kapott köszönet: 2
Készülék: Hyundai T7s
ROM: clean rom

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Zly68 » 2013.02.09. 18:30

Icepick írta:
Sutty írta:Sziasztok!
Szerintetek hogy létezik az, hogy ennek a gépnek a testvére, konkrétan az explorer nem létezik a navon oldalán? Pedig rengeteg van ebből is. Semmit nem találni hozzá, még külföldi oldalon sem, guglival. Csak, hogy hol lehet ilyet venni. Én csak a beépített gps miatt vettem meg, de már kezdem megbánni. Nem használtam egy hónapot sem, és elromlott a wifi-je.
Szép napot nektek!


Mit szeretnél hozzá megtalálni?




Sziasztok!

Gyári ROMot tudna valaki a Navon Platinum Explorerhez??!
Avatar
Zly68
Újonc
 
Hozzászólások: 2
Csatlakozott: 2013.01.16. 15:02
Kapott köszönet: 0
Készülék: Navon Platinum Explo
ROM: Gyári

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: keffe » 2013.02.15. 20:35

jó a teszt, de itt is, meg a reklámokban is azt állítják, hogy 3g kompatibilis. Nekem ugyan Explorer van de rá se bagózik a modemre. Esetleg valakinek gyakorlati tapasztalata?
Avatar
keffe
Újonc
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2013.02.15. 20:30
Kapott köszönet: 0
Készülék: Navon
ROM: 1111

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Tomi » 2013.02.15. 20:44

Privát üzenetre nem válaszolok, amennyiben az a fórumban is feltehető!
Ha hasznos volt a hozzászólásom, használd a Köszi gombot! :)
Avatar
Tomi
Adminisztrátor
 
Hozzászólások: 2293
Csatlakozott: 2012.04.13. 18:13
Kapott köszönet: 369
Készülék: Optimus L9 II
ROM: 4.1.2

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: szelldavi » 2013.02.19. 16:30

Hello, szeretném kérdezni, hogy rootolni, mennyire sikerült valakinek a tabot? Egyébként a root hiányát leszámítva nekem tökéletesen működik a tab... :)
Avatar
szelldavi
Újonc
 
Hozzászólások: 1
Csatlakozott: 2013.02.19. 16:26
Kapott köszönet: 0
Készülék: navon platinum 7
ROM: Stock

Re: NAVON Platinum 7

HozzászólásSzerző: Icepick » 2013.02.19. 16:51

szelldavi írta:Hello, szeretném kérdezni, hogy rootolni, mennyire sikerült valakinek a tabot? Egyébként a root hiányát leszámítva nekem tökéletesen működik a tab... :)


Nos, mint a tesztben említettem, egyenlőre nincs hozzá megfelelő ROM. Nem egy igazán elterjedt készülékről van szó, ezért lehet, hogy nem is lesz hozzá, hacsak valaki össze nem tákol egyet. Szerintem fölösleges. És a ROOT-joggal sem mész sokkal többre, hacsak valamit el nem állítasz és kampó. A készülékre gyárilag telepített programok nem véletlenül vannak ott. Én mondjuk a GOLaunchert (nem tudom, hogy gyárilag volt-e rajta, én már így vettem) és az AVAST-ot is leszedtem, ezáltal visszakerült az eredeti menürendszer és megnőtt az akkumulátor üzemideje is kb. 30 %-al! Ez azért nem egy elhanyagolható adat. Sokkal tovább bírja, mint eddig. Én általában filmnézésre és könyvolvasásra használom (a munkámból kifolyólag az utazás kb. 2 óra) és 2 napig simán elvagyok 1 feltöltéssel!
"Csak az Android ad nekem erőt és mindent lebíró akaratot!"
Avatar
Icepick
Haladó droidos
 
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2013.01.25. 16:30
Kapott köszönet: 19
Készülék: Vodafone Smart III
ROM: Jelly Bean (4.1.1)

Következő

Vissza: Platinum 7

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég